Iskolánk 2014-2016 között részt vesz nemzetközi Erasmus+ projekt megvalósításában, melynek témája vállalkozások működése hazai és nemzetközi cégek.
A programba bevont gyerekeknek lehetőségük volt nemzetközi szinten is bemutatni az addig elkészített munkát. Partnereinket, bolgár, norvég, észt, lengyel, török és román oktatási intézmények (általános iskolák és középiskolák) 25 diákját és 18 tanárát láttuk vendégül egy hétig iskolánkban májusban. A projekttalálkozó megnyitójának egyik eseménye volt a Nyitott szemmel 2. NTP program bemutatása, kiállítás rendezése. A bevont gyerekek az elkészült terepasztalt bemutatták működés közben, külföldi partnereink bejegyzést írtak a vendégkönyvbe, melyben tetszésüket fejezték ki.